Mindig tökéletesen belőtt séró, legújabb iPhone, márkás ruhák, fotós által készített képek, napi több órás facebook, instagram, snapchat. Hamis jólét, megbízhatatlan barátok, érzelemmentes kapcsolatok, nem létező cukormázba csomagolt boldogság és siker.  Az amerikai filmek által beetetett generáció.

Sok mindent lehet mondani a jelenleg még mindig „érés alatt” álló korosztályra és ha az idősebbeket kérdezzük, akkor ők valahogy így írnak le minket:
„Lusták, gyengék, mihasznák, beképzeltek, nagypofájúak, túlterheltek, szorongók.”

Nehéz rácáfolni a fenti dolgokra, ha az ember kicsit nyitottabb szemmel császkál körbe a városban egy napos délután jobban megfigyelve a fiatalok kinézetét és viselkedését.  

Csak a felületet végig futva az ember első pár gondolata az, hogy mennyire jól tükrözi a mai világot maga az öltözködés: Mű, látszatra kívánatos, valójában viszont értéktelen.

Pipa, „ugrómacska” krokodil vagy két betű. Teljesen mindegy mi van az adott darabon, amíg rajta a jel addig védve vagyunk.
Védve van az ember attól a csalódástól, amit egy – egy ilyen ruhadarab próbál maga alá gyűrni: A valóságtól.
A converse cipőtől nem lettél jobb másoknál, okosabb, de még csak szebb sem. Az emberi értéked valójában lószart sem változott. Azt hiszed kiemelkedtél.. De valójában csak beálltál a sorba.

Hogy nézett ki az első ember, aki veled szembe jött az utcán?

És a második?

Harmadik?

Negyedik?

Nem emlékszel? Én sem… Miért is kéne?
Hiszen már évek óta ugyan az a csomagolópapírba öltöztetett tömeggyártmány „mai nevén: egyéniség” jön velem szembe minden áldott nap.

Ez a generáció még félig a szabadban nőtt fel és nem a számítógép előtt, de elég tetemes részt mart el a technológia villámgyors fejlődése.
A Facebook és egyéb okádékok megjelenésével megjelent a barátkozás egy másik, kényelmesebb, kevésbé kínos szintje: A virtuális ismerkedés.

Nincs kényelmetlen szünet, felesleges vigyorgás, kínos érintkezések, nem kell félni, hogy a másik leolvassa az arcunkról az igazat. Csak az egyszerű plasztiklét.

Majd jönnek a gyakran nyers, életképtelen kapcsolatok, „haverságok”, hisz a barát már egy temetett szó.
Túl buzis, egyszerűen nem menő.

Barát az, aki közel áll, aki segít, ha baj van, aki mindig a közelben marad.
Mikor hallottad utoljára: „Ő itt a barátom” „Egy nagyon jó barátom segít nekem” egy fiatal szájából?

A hamis „kapcsolatok” eredménye az egyre csalódottabb, frusztrált személy, aki mániásan próbál megfelelni a külvilágnak.
Egyre több belső harag, nem értettség, önhibáztatás, nem érti a másik mitől ugyanolyan gyönge, miért nem olyan a kapcsolat, mint amilyet elképzel. Magában keresi a hibát, „Nincsenek barátaim, mert nem vagyok érdekes” „Nem vagyok menő” „Nincs önbizalmam”.
Elkezd kompenzálni. Új ruhák, új stílus, ugyanaz a kör, mint eddig. A szülő dolgozik, hazaér, takarít, főz.
De a szülő is csak áldozat. Az állam neveli fel a gyereket, míg az ősök rabszolgamódban tolják az ipart napi 8-12 órában zsebpénznek se nevezhető fizetésekért.

Az Y elmegy inni, a kábulat, a szervezetben szétterülő nikotin, ami a sör mellett elszívott cigarettából árad. Egy tintás szombat este, amikor végre lekerülnek a gátlások a vállról, amikor nem lényeg, hogy Pista a pipás pulcsijában fekszik-e félrészegen, a földön vagy a saját hányásában.

Converse csuka, iphone, állandóan karbantartott frizura, posztok tömkelege az interneten, a szomszéd Bivajbasznádban még soha nem járt, de képeket lő az isztambuli nyaralásról. Csak mert az menő, mert Bivajbasznádra bármikor el lehet menni, igaz soha nem fog, de a tudat… Oda bármikor el lehet menni. A tudat… Nike pulcsi van rajtam és Converse, míg másokon csak...